Gál Zoltán

Születésemtől számítva harminc évig Budapesten éltem, majd valamivel több mint harmincat, egy vidéki kis községben a pestmegyei Farmoson. Gál Zoltán, mint városi fiatalember, én is beleestem a vidéki romantikus élet csapdájába. Hamar szembesülnöm kellett, hogy a mai vidék rakétasebességgel városiasodik és már régóta nem arról szól, hogy mindent magunk megtermelünk és csak petróleumért, meg sóért járunk a boltba. Városban eltöltött tapasztalatom, arra engedett következtetni, hogy belássam mitől is fossza meg magát a vidék és ez a felismerés egyenes úton vezetett a hagyományőrzés felé. Így lett életem szerves része a népviselet, néptánc, népdal és a citera, mint népi hangszer. A citerázás, viszonylag új keletű az életemben, mert a családban folyton mondogattam, ha elmegyek nyugdíjba, akkor megtanulok valamilyen hangszeren játszani, majd a hatvan közeli születésnapomra megleptek egy kis prímciterával. Mondanom sem kell kénytelen voltam belefogni a tanulásba, azt nem állítom, hogy virtuózzá nőttem ki magam a citerázásban, de szívesen éneklek, játszom barátaimnak, kisebb, nagyobb közösségeknek. Rövid kis bemutatkozómba, engedjék meg nekem, hogy néhány mondatot megfogalmazzak, miért fontos számomra a hagyományőrzés és miért vállaltam el a Farmosi Hagyományőrző Egyesület elnöki tisztét. Azt gondolom, hogy a népviseletünk, népmeséink, népzenéink, a magyar nép gyémántjai és ezeket a gyémántokat, óvni, megőrizni, továbbadni, nem jelent mást, mint a nemzetünk életben maradását. Meggyőződésem, ha így cselekszünk, akkor megmaradunk az európai nemzetek palettáján, ami már több mint ezer esztendeje így van, magam részéről megpróbálok ennek eleget tenni és másokat is erre kérnék, cselekedjen hasonlóképpen, hogy ez még legalább ezer évig így is maradjon.