Kassai Lajos

„Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek.” - Kassai Lajos Lovasíjász Mester

Milyen témákban van jelen?

Élettér, Identitás, Társadalmi kapcsolatok

Kassai Lajos (Kaposvár, 1960. szeptember 16. –) magyar íjkészítő, lovasíjász, a modernkori lovasíjászat megteremtője.[1]

Íjkészítés

Kassai Lajos az 1980-as évek közepétől kezdett hivatásszerűen íjkészítéssel foglalkozni. Modern anyagok felhasználásával rekonstruálta a honfoglalás kori magyar íjat (Cs. Sebestyén Károly és Dr. Fábián Gyula munkássága alapján), majd ennek sorozatgyártásába[2] kezdett.

A lovasíjászat fejlődésével párhuzamosan alakult az íjak fejlesztése, amit az ősi íjfeszítő népek íjai ihlettek. Műhelyében, Kaposmérőn hagyományőrző íjak (Archiválva 2018. július 11-i dátummal a Wayback Machine-ben) készülnek XXI. századi technológiával; szkíta, magyar, hun (jellegzetes aszimmetrikus íj) avar, mongol, és laminált íjak.

Eredmények

Kassai Lajos minden versenyt megnyert amelyen elindult 1994 és 2019 között, köztük számos világkupa fordulót, nemzetközi lovasíjász versenyt, és a 2014-es Nyílt Lovasíjász Világbajnokságot is.

Guinness Világrekordok

Öt Guinness Világrekordot állított fel:

  • 2011. december 4-én, a Budapest Sportarénában 14 darab 30 cm átmérőjű feldobott korongot lőtt le 19,85 másodperc alatt, egy vágtató ló hátáról, ezzel felállítva ötödik Guinness Világrekordját.
  • 2009. december 5-én állította fel negyedik rekordját, szintén a Budapest Sportarénában. Vágtató ló hátáról 12 darab 30 cm átmérőjű feldobott korongot lőtt le 17,80 másodperc alatt.
  • 2006: 12 lovat váltva, 24 órás folyamatos lovaglás közben 661 versenyvágta alatt, 5412 lövéssel 15 596,43 összpontszámot sikerült elérnie. Futamonként átlagosan 212,35 pontot ért el.
  • 2002: 12 lovat váltva, 12 órás folyamatos lovaglás közben 323 versenyvágta alatt közel 3000 lövéssel 7126,05 összpontszámot sikerült elérnie, ezzel jóval megdöntve korábbi rekordját. Futamonként átlagosan 198,55 pontot ért el.
  • 1998: 12 lovat váltva, 12 órás folyamatos lovaglás közben 286 versenyvágta alatt több mint 1000 célzott lövést adott le. Futamonként átlagosan 133 pont feletti eredményt ért el.

Elismerések

  • 2021. március 13. – Teleki Pál érdemérem
  • 2020. február 23. – Hagyományőrző sportágak világszövetségének különdíja
  • 2018. február 23. – Budapest, az Állatorvostudományi Egyetem lovastanári kitüntető címe
  • 2017. december – Gránit Oroszlán Díj – a Közéleti példakép kategória döntőse
  • 2017. március 12. – Magyar Nemzetért Ezüstérem
  • 2017. február 17. – A Magyar Lovassport Szövetségtől – Gróf Széchenyi István Lovas Emlékérem
  • 2017. január 28. – Pongrátz Gergely érdemkereszt
  • 2016. március 15. – A Magyar Érdemrend középkeresztje
  • 2016. január 06. – a Pro Comitatu Somogy kitüntető díj
  • 2014. május 19. – a Világ Magyarságáért közéleti díj
  • 2013. december 03. – A Kassai-féle lovasíjász módszert beválasztották a nemzeti érték Hungarikum Gyűjteményébe
  • 2013. június 29. – Arany Nyílhegy-Díj
  • 2013. március 25. – Gödöllő, Egyetemi lovastanár és a Szent István Egyetemi Babérkoszorú Ezüst fokozata
  • 2013. június 01. – Bárdudvarnok díszpolgára
  • 2012. december 22. – Magyar Örökség díj
  • 2012. szeptember 14. – A Kassai-féle lovasíjász módszer bekerült a Magyar Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti jegyzékébe
  • 2012. január 22. – A Magyar Kultúra Lovagja
  • 2011. január 08. – A Lovasíjászat a világon elsőként Magyarországon az egyetemi oktatás része lett
  • 2010. január 08. – az Év Somogyi Embere
  • 2009. január 23. – A Kassai Lovasíjász Iskola elnyerte a Kaposvár Városért díjat
  • 2008. július 05. – az Árpád Pajzs díj
  • 2008. január 06. – az Örökségünk – Somogyország kincse cím
  • 2004. október 23. – Kaposmérő díszpolgára
  • 2003. augusztus 20. – A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje

Családja

Nős, három lánya van. Felesége Kassainé Olter Vanda.